állásokat kereső robot, és weboldal fejlesztése

Közvetlen állások

Üzleti modell

2010. szeptember 21. - jobkereso

 Üzlet

 

Pár szót vesztegetnék erre egy rövid postban. Szóval, ez a projekt nem nonprofit alapon jött létre, természetesen az a célunk hogy pénzt keressünk vele. Ezt viszont olyan módon szeretnénk megtenni, amivel másoknak is hasznosak vagyunk, tehát nemcsak elvenni akarunk, hanem adni is.

Az üzleti modell alapja az, ami általában az "ingyenes szolgáltatásokat" üzőké, vagyis első körben jelentős forgalmat generálni, olyan látogatókat a csatornához vonzani, akik ott ingyen hasznos, vagy érdekes dolgokat találnak, amivel elbíbelődnek. 

Az így létrejövő forgalom váltható bevételre hirdetéseken keresztül. A JobKereső mint keresőprogram rendelkezik azzal a technikai lehetőséggel, hogy van a kezelőfelületén egy beviteli mező, ahol kérdéseket lehet a keresőmotornak feltenni. Ezen kérdések alapján a keresésre adott válasz mellett pedig kulcsszófüggő hirdetéseket lehet szelektíven megjeleníteni. Ennek megfelelően a hirdetések célzottan jelennek meg, kapcsolódva ahoz amit a felhasználó amúgy is keres.

A hirdetések látogatottsága szintén egyedileg mérhető, tehát pontosan darabra meg tudjuk mondani hányan kattintottak 1-1 hirdetésre, illetve hogy ezek milyen hirdető-rekordhoz tartoznak, ahonnan a hirdetés ára így levonható.

Ismételt kattintásokat ugyanarról az ip címről, ugyanarra a hirdetésre a rendszer nem fogad el, csak az első kattintást számolja - naponta egyszer. Tehát a következő napon már újra számolni fogja. Jó lenne ezügyben a lehetséges hirdetőkkel konzultálni, hogy ők milyen megközelítést látnának szivesen. A hirdetők számára nem csak az jelent reklámot, hogy rákattintottak a hirdetésre, és a hirdető weboldalára navigáltak, hanem az is, hogy a hirdető nevét látják a weboldalon, anélkül hogy rákattintanának.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozvetlen-allasok.blog.hu/api/trackback/id/tr77686762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása